Szállítmányozás: irány a Baltikum!

A balti országok az elmúlt két–három évtizedben látványos fejlődést mutattak, és bár az utóbbi negyedévekben visszaesett az észt, a lett és a litván gazdaság növekedési üteme, mindez rendkívüli eseményeknek tudható be, és már eddig is megmutatkozott, hogy ez a három állam rendkívüli potenciált hordoz.
Szállítmányozás: irány a Baltikum!

A térség a magyarországi vállalkozások számára ma még kevésbé ismert terep, de – köszönhetően a logisztikai szolgáltatók által kínált lehetőségeknek – a kereskedelmi forgalom útjában semmi sem áll.

Óvatos cégek, kiváló szállítmányozási összeköttetések

A balti országokkal hazánk jó gazdaságdiplomáciai kapcsolatokat ápol, a visszafogott árucsere elsősorban annak tudható be, hogy a felek egyelőre kevéssé ismerik egymás üzleti környezetét, ezért ma főként olyan nagy múltú magyar vállalatoknak vannak itt érdekeltségeik, amelyek már évtizedekkel ezelőtt, egy másfajta keleti blokk létezésekor is jelen voltak. A lehetőség mindenesetre adott, hiszen az észak-déli európai kereskedelmi útvonalaknak értelemszerűen ez a három ország is fontos része.

Egész Európát átszövő hálózat

A Raben Group az európai logisztikai szolgáltatói piac meghatározó szereplőjeként tizenöt országban – köztük Észtországban, Lettországban és Litvániában is – rendelkezik saját hálózattal, partnerei révén pedig az egész kontinenst lefedi. A cégcsoport a hatékonyság és a fenntarthatóság jegyében az utóbbi években mind több figyelmet szentel annak, hogy kapacitásait és útvonalait optimalizálva közvetlen kapcsolatot építsen ki jelentősebb európai gazdasági régiók között. Ennek a modellnek köszönhetően számos, nem központi depó is becsatlakozott a nemzetközi szállítmányozási hálózatba, amely így rövidebb futásidők és kedvezőbb feltételek mellett kínál hatékony megoldásokat.

Szállítmányozás – ritka célpontba is csak profival!

A balti országokba irányuló áruforgalmat leggyakrabban gyűjtőszállítmányozási konstrukcióban, lengyelországi logisztikai központjain keresztül bonyolítja le a Raben. Emellett az árufajtától és a volumentől függően lehetőség van teljes és részrakományok kézbesítésére is, egyetlen raklaptól akár egy egész kamionnyi mennyiségig. A szolgáltatást profi informatikai támogatás, az akár azonnali ajánlatkészítés lehetősége és a teljes körű nyomon követhetőség teszi teljessé.

Kapcsolódó cikkek

Szállítmányozás: irány a Baltikum!

Szállítmányozás: irány a Baltikum!

A balti országok az elmúlt két–három évtizedben látványos fejlődést mutattak, bár az utóbbi negyedévekben visszaesett az észt, a lett és a litván gazdaság növekedési üteme.