Szálcement a modern építészetben

A mai modern építészeti megoldások között sok innovatív és klasszikus megoldást is találhatunk. A szálcement lapok ebből a szempontból mindkettőbe beletartoznak, hiszen már régebb óta ismert megoldás, de a szálcement a modern építészetben is komoly szerepet kapnak. Ezért most ezzel a megoldással foglalkozunk részletesebben.
Szálcement a modern építészetben

Burkolat egy életre

A szálcement lapok nagy előnye, hogy az úgynevezett életciklusra tervezett projektek és felújítások során igen kedvező tulajdonságokkal bír. A szálcement lapoknak ugyanis megvan az az kifejezetten előnyös tulajdonságuk, hogy ellenáll mindenféle időjárási viszontagságnak, mint amilyen a:

· fagyás,

· olvadás,

· forróság,

· intenzív esőzés.

Gyakorlatilag ezek egyike sem jelent veszélyt a szálcement lapok felületére. Ennek oka, hogy ezek a burkolatok minden esetben megtartják alakjukat, ráadásul megvan az a pozitív tulajdonságuk is, hogy a korhadásnak és a gombásodásnak ellenállnak.

Ennek eredményeként a szálcement lapokkal burkolt épületek esetében a végeredmény egy hosszú élettartamú homlokzat, melynek karbantartási igénye minimális, így nyugodtan lehet egy életciklus projekt egyik fő eleme.

Energiatakarékos megoldás

Amennyiben szálcementet szakértőktől választunk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy energiatakarékossági szempontból is kiváló opciót választunk. Ez a technológia ugyanis összességében már majdhogynem közel száz éves, a szálcement anyagok használata mégis az elmúlt évtizedben került még inkább előtérbe.

A szálcement lapok ugyanis az alábbi tulajdonságok és jellemzők miatt számít környezet és energiatakarékos megoldásoknak:

· alacsony energiafelhasználású gyártás,

· hosszú élettartama,

· csekély karbantartási igény,

· 100%-os újrahasznosíthatóság.

Széleskörű felhasználás

Az energiatakarékosság jegyében tervezett burkolatok azonban nem csak egyszerű átszellőztetett homlokzatként jelenthetnek nagy előnyt. A lakó- és ipari épületek építése vagy felújítása során homlokzatokon és a tetőn alkalmazott anyag egyre többször funkcionál belsőépítészeti elemként is.

Felújítás esetén így ma már dizájnelemként is gondolhatunk az amúgy esztétikus, rendkívül változatos színben és számos felülettel elérhető burkolatokra. Emellett azonban az új épületek modern homlokzatán jó szolgálatot tehet egy átszellőztetett homlokzat a vizesedésre hajlamos falak kiszárítására, vagy az épületek hideg, északi falainak, esetleg csapóesőnek vagy más természeti behatásoknak jobban kitett épületrészek utólagos burkolataként is megoldást kínálhat.

Modern megjelenés

A modern gyártású szálcement anyagok rendkívül sokoldalú anyag tehát, amely a klasszikus elegánstól a határozottan modernig bármilyen épülettípuson jól mutat. Mivel a lapok könnyen szerelhetők, ezért a praktikus döntések nem fogják háttérbe szorítani a dizájnt szolgáló ötleteket. A gyártási technológia az elegáns vékony lapok előállítását is lehetővé teszik, amelyek akár a manapság kedvelt nagytáblás megjelenéssel társulva szolgálják az építészeti szabadságot.

Összegezve

A szálcement lapok tehát nem csak egy szokványos alternatívát jelentenek az építészetben, hanem energiatakarékos, széles körben felhasználható, könnyen kezelhet és nem utolsó sorban dizájnos megoldásként is rendelkezésünkre állhatnak.

Kapcsolódó cikkek

4 csíranövény, amit érdemes kipróbálnod!

4 csíranövény, amit érdemes kipróbálnod!

A brokkoli csíra és a retek csíra is népszerű manapság.

Hasznos tippek egy építőipari gép webáruháztól

Hasznos tippek egy építőipari gép webáruháztól

Egyre többen rendelnek fúrógépet, kerti barkácsgépet a netről.

Ezért éri meg az elektromos fűtés

Miért éri meg az elektromos fűtés?

A gázfűtés vetélytársra akadt? De még mennyire!