Színre színt, mintára mintát!

Minden arról szól a divatban, hogy minél jobban kifejezzük magunkat, és ehhez most tényleg minden eszközt bevethetünk.
Minták a lakberendezésben

Mostanában a lakberendezésben is a lehető legnagyobb divat az önmegvalósítás, így a szakértők mindenkit arra buzdítanak, hogy ne féljenek megmutatni igazi személyiségüket eközben sem. Ehhez a mintára mintát trendje is sokat hozzátesz, hiszen ennek köszönhetően szinte mindent is megmutathatunk, az összkép úgy is tökéletes lesz. A szekrénybe elzárt apróságok, az egyszínű lakástextilek ideje lejárt.

Ahhoz, hogy halmozni tudjuk a mintákat, választhatunk lakástextileket, amik egyik legfontosabb darabja a szőnyeg. A szőnyeg nagyker változatos kínálata is bemutatja, milyen sok lehetőségünk van a szőnyegek terén is. A legjobb ebben a divatban, hogy ha a kanapénk is mintás, akkor van igazán minden rendben. Pöttyös, kockás, csíkos, geometrikus? Mind jöhet! Ha pedig inkább a virágos témákat szeretjük, akkor sincs minden veszve, sőt! Nyugodtan halmozzuk ezeket, amit szem előtt kell tartanunk, hogy a minták mérete is színei ne zavarják egymást.

Nem kell lemondanunk arról a vágyunkról sem, hogy a kedvenc állatmintánkat a kárpitokon keresztül mutassuk meg az otthonunkban. Válasszunk ehhez semleges alapszínű (természetesen akár mintás) egyéb darabokat, merítsünk ötletet a szőnyeg nagykereskedés minőségi minimalista szőnyegeiből, hogy összeállítsuk a tökéletes enteriőrt. Végül apró kiegészítőkkel, dekorációkkal tökéletesíthetjük a végeredményt, ha az állatminták mellett döntöttük, legyenek ezek is hasonló témájúak.


Kapcsolódó cikkek

Ezekre a dolgokra figyelj, kis fürdőszoba berendezésénél!

Ezekre a dolgokra figyelj, kis fürdőszoba berendezésénél!

Cikkünkből a kis fürdőszoba berendezéséhez kapsz néhány nagyon hasznos tanácsot!

Nappali és konyha egy légtérben

Nappali és konyha egy légtérben

A zsúfoltság érzete nélkül létrehozhatjuk a tökéletes stílust.

A mobilgarázsok széleskörű felhasználhatósága

A mobilgarázsok széleskörű felhasználhatósága

A mobilgarázs vagy másnéven lemezgarázs horganyzott fémlemezből készült garázs, ami könnyen összeszerelhető, illetve szétszerelhető. Ebben az oktató jellegű cikkünkben bemutatjuk, hogy mennyi féle problémára jelenthet egyszerű megoldást egy lemezgarázs.