Ford Kuga és Puma - A hibridek fajtái és működése

A Ford nemsokára piacra dobja az új Pumát és a Kugát, amelyek háromféle hibrid hajtással lesznek kaphatók.
Ford Kuga és Puma - A hibridek fajtái és működése

A Ford nemsokára piacra dobja az új Pumát és a Kugát, amelyek háromféle hibrid hajtással lesznek kaphatók. Ez kiváló alkalom a zöld technikával történő ismerkedésre.

A hibrid szó jelentésének a megismerése sok kérdést megválaszol: keverék, kevert és keresztezett a témához illő meghatározásai. Ez jól mutatja a hibrid autó működését, ahol a hagyományos belsőégésű erőforrást párosítják az elektromos motorral. A hibrid szavunk egyébként a latinból érkezett a magyar nyelvbe, a szó eredete pedig görög.

A Ford régi motoros a hibridek téren, mert két évtizede dobták piacra a tengerentúlon az Escape hibridet, aminek utódja felénk egy ideje Ford Kuga néven fut. Az öntöltő hibrid technikának a jellemzője, hogy néhány kilométeres teljesen elektromos hatótávolságot biztosít. A sebességváltóba épített villanymotor generátorként is üzemel, így gázelvételkor, lejtőn haladáskor, guruláskor áramot termel. Az akkumulátor mostanság néhány kWh-ás lítium-ion, ami kevés helyet foglal és könnyű. Előnye, hogy nem kell kívülről tölteni, típustól és vezetőtől függően, 3,5-4-5 literes fogyasztást is el lehet érni vele. Jó tudni, hogy mindegyik hibrid automataváltós.

Innen csak egy ugrás a tölthető hibrid, amely alapja a fentebb vázolt technika, azzal a különbséggel, hogy nagyobb kapacitású akkumulátort szerelnek az autó aljára, a hátsó ülések alá vagy a csomagtérbe. A frissebb fejlesztésű járművek hatótávja elérheti a 60-70 kilométert is, a félszáz már átlagosnak mondható. A többféle megoldást felvonultató tölthető hibrid rendszerek között előfordul a dízelmotorral kombinált is.

A 2020-as esztendők slágere a mild, smart vagy a lágy hibridnek hívott hibrid. Ez a technika kerül a legkevesebb pénzbe, és műszaki változtatásba. Dízel motoroknál is alkalmazzák, ezért bekerült például a legfrissebb Transitokba is.

A rendszer alapját képező indítómotor/generátor páros (ISG) nem új találmány, az alkalmazását a mostanában érvénybe lépő, szigorúbb CO2 kibocsájtási normák kényszerítették ki. Ezt párosítják a 48 voltos elektromos rendszerrel, amely hatékonyabb működést eredményez. Némely márka ezt összekapcsolja az elektromos motorral felpörgetett, szinte nulla reakció idejű turbófeltöltővel is, ezzel téve hatékonyabbá és zöldebbé a belsőégésű motort.

Előnye az egyszerű lágy hibrid technikának, hogy segítségével viszonylag olcsón lehet csökkenteni a fogyasztást, és vele együtt a CO2 kibocsájtást. Fontos megjegyzés, hogy a lágy hibrid rendszerrel felvértezett járművek teljesen elektromos módban nem tudnak közlekedni.

Benedek Attila – Galambos Dániel
www.elektromos-hibrid-autok.hu

Kapcsolódó cikkek

Modernebb kinézetű autó egy szempillantás alatt

Modernebb kinézetű autó egy szempillantás alatt

A mai modern autók döntő többségét LED fényforrásokkal szerelik.

Elektromos robogó ár – megtérülő, okos befektetés

Elektromos robogó ár – megtérülő, okos befektetés

Az elektromos robogó árak egyre jutányosabbak, arról nem is beszélve, hogy a befektetésünk megtérülése ebben az esetben nem kérdés.